Mit jelent a hűtlenség?

Szerző: Koller Zsuzsi és Koller Krisztián

Hűtlen voltál párodhoz? Netán Téged csaltak meg?

De mi az a hűtlenség?

Röviden ez egy párkapcsolaton kívüli érzelmi vagy szexuális viszony, a partner becsapása, elárulása. A hűtlenség egy olyan tett, amit a megcsalt fél nagyon nehezen tud feldolgozni. Egy olyan érzelem együttes aminek még a gondolatát is nehezen viseljük el, nem tudunk hozzászokni a gondolathoz.

Ha megcsaltak, és nem teszel semmit a benned kavargó negatív érzések ellen, akkor hosszú ideig csalódott, szomorú, elkeseredett lehetsz, és teljesen kilátástalannak ítélheted meg a saját helyzetedet.

Amikor megcsalnak, úgy érezheted, elárultak, hátba támadtak és kijátszották a bizalmadat. Ráadásul mindezt az a személy okozta, akiben a legjobban bíztál, a párod. Ez egy olyan sérülés, seb a lelkeden, amit nehezen tudsz meggyógyítani, és a gyógyulás igen hosszú folyamat lehet. Egy olyan élethelyzetbe kerültél, amit szinte képtelenség elviselni. Gyötrő fájdalom, üresség érzés, mintha minden korábbi “szeretlek” hazugság lett volna. Kilátástalannak látsz mindent és úgy érezheted, nem is vagy szerethető. Keresed a válaszokat, a miérteket és mérhetetlenül dühös vagy. Magadra, a másikra, és a párodra is.

Ha meg sem próbálod megérteni és feldolgozni az eseményeket, bizony beleragadsz ebbe a csalódottság, keserűség, bizonytalanság érzésébe.

Bosszúra vágysz? Te is bántani akarod őt, hogy neki is úgy fájjon, ahogy neked fáj most? Ez mind csak a belső stressz, a lelki vívódás miatti gondolat. Ha így tennél, csak rontanál a helyzeten. Nem csak a párkapcsolatodat tennéd még jobban tönkre, de magadat is bántanád és becsapnád, még több fájdalmat okozva önmagadnak.

Miért következik be a megcsalás a párkapcsolaton belül?

Az egészséges önértékelés hiánya: mikor nem ismerem a saját erősségeimet és emiatt folyamatos külső megerősítésre van szükség. Arra, hogy valaki értékeljen, jónak lásson, bókoljon és felnézzen rám. Ám ezzel együtt kialakul egy függőség. Amikor egy párkapcsolat eljut odáig, hogy megszűnnek a napi bókok, sőt már randevúzni sem jártok, előfordul, hogy az egyik fél elbizonytalanodik. Mivel már ebből a kapcsolatból már nem kapja meg a szükséges odafigyelés, törődést és külső visszajelzést, akaratlanul is megnyílik egy külső személy felé, akitől pozitív visszajelzések érkeznek. Ha nem is történik fizikai megcsalás, érzelmileg ilyenkor a párkapcsolat már sérül.

Amikor nem élte ki magát a kapcsolat előtt:

Rengeteg olyan párkapcsolat van, amikor a felek nagyon fiatalon szerettek egymásba, és fiatalon kezdtek bele a párkapcsolatba. Ennek főként az a veszélye, hogy a későbbiekben az egyik fél ráeszmél, hogy a kalandozások, ismerkedések, hódítások kimaradtak az életéből. Ilyenkor sajnos előfordul, hogy ezt a kimaradt tini korszakot be szeretnénk pótolni. Egy erős belső kényszer kezdi hajtani ilyenkor az egyik felet, mintha teljesen kifordulna az addigi énjéből. Az mindannyian elismerhetjük, hogy ez egy nagyon kellemetlen és nehéz élethelyzet, hiszen gyakori, hogy már családos emberekben érkezik meg ez a felismerés, így ezt az érzést nem merjük felvállalni a családunk előtt.

A gyermek(ek) érkezése:

Mikor egy párnak gyermeke születik, megjelenik a női szerep mellett az anya, a férfi mellett pedig az apa szerep. A legtöbb esetben az anya olyannyira közel kerül a gyermekhez (teljesen érthetően), hogy a férfi kirekesztődik. Az anya a gyermekkel való kapcsolatában megéli a szükséges intimitást, és ilyenkor a legtöbb esetben a férfi a munkába menekül.

Sajnos ilyenkor az intimitást már csak anya és az apa szerepben élik meg, és elfelejtődik a női férfi szerep, ami a gyermek megszületése előtt olyan jól működött. Az intimitás elvesztése és a mindennapok fáradalmai (a gyermek ellátása és a munka) mellett szép lassan megszűnik a szexualitás is kapcsolatban. Pontosan ilyenkor történik meg az, hogy valamelyik fél kikacsint a kapcsolatból.

Munkahelyi hűtlenség:

A munkahelyünkön töltjük napjaink nagy részét. Ha jobban belegondolunk, sokkal több időt töltünk kollégáinkkal, mint a családunkkal. Sőt, a munkahelyünkön a legjobbat kell kihoznunk magunkból. Az idő, a közös célok, és a siker megélése miatt a munkahelyen összekeveredhetnek a kolléga vagy a női-férfi szerepek.

A szürkeség, a hétköznapok unalma, mikor már nem történik semmi, hiányzik a tűz a párkapcsolatból és megszűnik az intimitás is… Idővel elmaradnak az együtt eltöltött idők, a randevúk, a hajnalig tartó beszélgetések, ami előre viszik a párkapcsolatot. Ilyenkor úgy érezhetjük, kell valami, ami feldobja, ismét érdekessé teszi az életet. Egy külső, titokzatos személy mindig lázba hozza az embert, így amit párunkkal már nem tudunk megélni, azt az ismeretlen varázsa megújítja. Ám ahhoz már legtöbbször gyávák vagyunk, hogy ezt bevalljuk magunknak…

Ha megtörténik, mit csináljak? Elsősorban adj időt magadnak, a párodnak és a párkapcsolatotoknak.

Rendezd gondolataidat, és vizsgáld meg őszintén, miért történhetett meg ez veled.

Véletlenek nincsenek. Így nem véletlenül történt ez sem veled. Ha a sors összehozott valakivel, mit gondolsz, mi volt a célja ezzel? Mit szeretne Neked megtanítani? Mit tanultál a párodtól és párkapcsolatodból eddig?

Várlak személyes vagy online konzultációra
egyéniben vagy a pároddal közösen.

Személyes konzultáció

Székesfehérvár / Mór
14.000 Ft 60 perc
  • Személyes konzultáció
  • 60 perc / alkalom
  • Székesfehérvár / Mór
  • Páros konzultáció esetén 16.000,-Ft
Népszerű

Online konzultáció

Skype / Messenger
14.000 Ft 60 perc
  • Online konzultáció
  • 60 perc / alkalom
  • Helyszíntől független
  • Páros konzultáció esetén 16.000,-Ft
Népszerű

Iránytű egymáshoz

Online tanfolyam
39.000 Ft 10 hetes tanfolyam
  • Online tanfolyam
  • Online konzultációval választható
  • Helyszíntől független
  • Párok is végezhetik közösen
Népszerű